Vízesések birodalma

Így nevezik a nemzeti parknak azt a területét, melyet múlt hétvégén, szeptember 21.-én látogattunk meg. Az ötletet egy magyar cégtől vettem, akik különböző biciklis, gyalogos és evezős túrákat szerveznek szerte az országban, és akik szerencsére nem tartják titokban az általuk látogatott és ajánlott helyszínek pontos leírását sem. Ezeket a túrákat, helyeket azért is szeretem, mert a különböző útikönyvekben sem szerepelnek, nincsenek szem előtt, ezért csak "kevesen" látogatják őket, így számomra sokkal érdekesebbek, mint a turistáktól hemzsegő sztár helyszínek.

Szombat reggel: autó bérlés - vadonatúj VW Golf! Mivel busz és vonat nem jár errefelé, stoppolni pedig nem szeretek, ez volt a legjobb megoldás. A végösszeg 13€ fejenként - ennél a tömegközlekedés sem lett volna olcsóbb.

A csapat: két portugál, három spanyol, egy magyar - a sofőr.

Irány Kobarid! Ez a falu a csodaszép Soca folyó - Szlovénia leglátogatottabb vadvizének - partján fekszik, 120 km-re Ljubljanatól. Kis hegyi utakon kavarog az út, fel-le jobbra-balra, alig van egyenes és lapos útszakasz. Rendesen beleszédültem míg odaértünk. Az útszélesség természetesen ijesztően szűk, pláne ha megrakott teherautó vagy turistabusz a szembejövő fél. Kobaridtól nem messze, egy Kosec nevű faluban parkoltunk le, a Krn hegy lábánál. Néhány perccel később már mindenki indulásra kész! Izgatottan vártuk, hogy végre bevegyük magunkat az erdő sűrűjébe. A hely méltó ráaggatott nevéhez. A Vízesések birodalma nem váratja sokáig a látogatót. Pár száz méter után belebotlottunk az első zuhatagba. Igaz, ez nem érdemel különösebb figyelmet, de arra jó volt, hogy szépen fokozatosan ráhangolódjunk arra, ami ez után következik.

Egymást érték a zuhatagok! Volt kisebb nagyobb, bővizű vagy sekély, dübörgő és csendesen folydogáló. Rettenet mély szakadékokat, vágtak a hegy oldalába, beleszédültem amikor kimerészkedtem a peremre. Szerencsére az ösvény néha levezetett a folyók mellé, ami sokkal élvezetesebb, mint fentről szemlélni a vizet. Ellenkező esetben megtaláltam magamnak a megfelelő utat lefelé! Az egyik lány csatlakozott egy ilyen vállalkozásnál, a többiek inkább fent maradtak a szurdok tetején - rosszul tették, mert amit mi lent láttunk, az elképesztő volt!

Egy körülbelül 10 méter széles kanyon alján találtuk magunkat. Kristálytiszta folyó zúgott el mellettünk. Nem volt se túl mély, se túl sebes folyású - elhatároztam hogy megfürdöm benne. Az ilyen vizek láttán mindig úszhatnékom van. A baj az, hogy ezek minden esetben hidegebbek a kellemesnél, úgyhogy túl sokáig nem érdemes bennük időzni.

Az egyik kisebb zuhatag alját szemeltem ki a merülésre. Ezeken a helyeken a víz szabályos medencéket kotor magának, természetes fürdőkádakat, beépített pezsgőfürdővel! Több se kellett: vetkőzés gatyára, és irány a víz! Nagy meglepetésemre a folyó melegebb volt mint hittem - végre egyszer nem fordítva történik. Sajnos nem vittem magammal az úszószemüveget, pedig elalváskor még eszemben volt! (Már a bledi tónál is elfelejtettem. Félek az idén már nem is lesz rá szükség a kinti vizekben.)

Elkezdem úszni, vagy inkább sodródni lefelé a folyón. Az egyik kisebb zuhatag után újabb medencébe csöppentem. Lehetett látni, hogy egy hatalmas szikladarab duzzasztotta fel itt a vizet, ami aztán a szikla felett bukik át és onnan zuhan a mélybe. Ellenkező esetben, vagyis ha a szikladarab alatt lyuk tátongana, az szívó hatást eredményezne - mint a fürdőkád lefolyója, csak nagyban. Erre mindig figyelni kell, és kapaszkodni! De az én esetemben szerencsére békés folyóról volt szó, amely nem akart lerántani. Az említett medencében felállva pedig, mint egy korlátra támaszkodva biztonsággal figyelhettem, ahogy a víz újabb öt métert esik a sziklafalon.

Innen nem mentem tovább - bár megfordult a fejemben hogy csobbanok egyet a lenti "nagy" medencébe...de nem akarom tovább feszíteni családom idegeit.

Visszamentem a ruháimhoz. Már kezdtem fázni, ennyi éppen elég volta fürdőzésből. Pár perccel később meg már újra a hegyoldalban hágtunk felfele, amitől egyből kimelegedtem.

A többiekkel az autónál találkoztunk. Mivel még csak kora délután volt, így elhatároztuk hogy felkapaszkodunk az egyik hegy csúcsára, hogy körülnézhessünk odafentről is. Egy jódarabon autóval mentünk felfelé.

A túra nem lett volna különösebben nehéz, de aki nincs hozzászokva, annak ez is sok. Mivel a társaság - engem leszámítva - az utóbbi csoportba sorolta magát, a túrát félbehagytuk egy sajtkészítő üzem elérésekor. A lányok azt mondták hogy többet nem akarnak velem túrázni - otthon már hallottam ilyesmit.

A sajtkészítő üzem épületei egy völgy felső szakaszán épültek. Innen belátni az egész birtokot, ami gyakorlatilag a bekerítetlen hegyoldal. Az állatok mehetnek amíg csak akarnak. A hatalmas Krn hegység tiszteletet parancsolón, ugyanakkor védelmezőn borul a fejünk fölé. Arra gondolok, milyen lehet itt összeterelni a marhákat. A hegymászást errefelé épp annyira kell szeretni és ismerni, mint az állattartást.

A csúcsot tehát mellőztük, helyette ettünk a házi sajtból - nem volt rossz. Aztán egy hegyi úton megkezdtük az ereszkedést, vissza az autóhoz. A lányok minden egyes taplógombánál megálltak, mert azt hitték hogy ehető, és haza akarták hozni, hogy vacsorát főzzenek belőle. Ahogy baktattunk lefelé az ösvényen, mélyen alattunk jókora őzláb gombákat vettem észre. Riadó! Nem kellett kétszer mondani a lányoknak. Örömittasan szedték össze az újabb és újabb vacsorának valót. Persze volt aki nem bízott a gomba szakértelmemben - ami egyébként tényleg nincs, de ezt a fajtát azért még felismerem. 

A parkolóba érve egy furcsa fickóval találkoztunk. Egyedül volt, egy általa épített egyszemélyes lakóautóban. Beszédbe elegyedtünk. Kiderült hogy a helyi siklóernyős klub egyik tagja. Egész nap röpködött a fejünk felett, az éjszakát pedig a hegyoldalban tölti, vacsora és sör társaságában. Úgy tűnik ez az élete, ő Dani, a nyugdíjas siklóernyős!

Indulás haza, már egy órája besötétedett. Kicsit izgultam a hazaúttól. Komolyan mondom, nappal sem volt egy egyszerű útszakasz, főleg az út szűke, és a nagyon közelre benyúló sziklafalak miatt - ezeket az ablakból kinyúlva még egy gyerek is elérte volna - és most ugyan ez éjjel, ráadásul bérautóval!? Hál Istennek gond nélkül hazaértünk, és nekifogtunk a vacsora készítésnek: párolt zöldséges rántott őzláb gomba! (A gombákat még a faluban vagy három emberrel megnézettük, majd az ehető gombafajták képeit is átvizsgáltuk, hogy mindenki nyugodtan megvacsorázhasson.)

A felső szakaszon

Ahová ösvény már nem vezet

Természetes fürdőkád

Ez fogadott a szurdok alján

Régi idők hírvivői - a tehenészet már nem használt istállói

Villanypásztor helyett - Krn 2245m

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.