Egy hónap kihagyás után ismét erőt veszek magamon, hogy összefoglaljam, egy pillanatra megbénítsam  és kicsit visszaforgassam a rohanó időt.

Sok minden történt az előző fejezet írása óta. A legjelentősebb változás – ami a kalandozásokra nézve végzetes döfés – komolyra fordult ez egyetem. Belecsaptunk a lecsóba! Már éppen ideje volt, de hát ez a szlovén munkatempó már csak ilyen, nem hajszolja az ember magát, ha nem muszáj.

A soron lévő feladataim: tanulmányok készítése - Öko házak kapcsán a vályog alkalmazási területeit kell körüljárni – már megint; Szerkezetek c. tárgyból egy az általam kiválasztott faszerkezet elemzését kell bemutatnom – ez Makovecz paksi temploma, és a sevillai magyar pavilon lesznek; Renewal and Adaptation – egy meglévő gyárépület kiválasztott részét kell „megtölteni” valamilyen funkcióval – helyszín bejárás, fotó és tervdokumentáció – szöveges és rajzos analízis, makett…; Design Studio – Ljubljana egy kijelölt városrészének fejlesztésével foglalkozunk, három csoportban. A miénk kapta a vasútvonalat – nem hangzik túl izgalmasnak – nem is dobtam tőle hátast. A csoportmunka a végéhez közeledik, megkaptuk az egyéni feladatokat: nekem egy különálló vonal- és környezete felfejlesztése a munka. Meg kell emelni az egész vonalat, alatta pedig gyalogos-és autós és biciklis forgalomnak alagutak, sétálóutca, üzletek, parkosítás… még nem csináltam ilyet – otthon ez egy másik szakirány feladata – legalább ezt is kipróbálom, és ez érdekes is. A legnagyobb feladatom pedig az óbudai szalézi oratórium felújítása, amiből ha minden jól megy, diplomamunka lesz a következő félévben. Ez a legizgalmasabb, és marha jó lesz – legalábbis szerintem!

A kötelezők mellett amikor lehet , igyekszem angolul tanulni, és egyéb  elmaradásaimat pótolni, és -edzek.

Így telnek egymásutánban gyorsan a hétköznapok. Alig írtam pár fejezetet, máris ott tartunk, hogy eltelt az erasmus félév több mint fele! A rohanó időt segíti az is, hogy az említett elfoglaltságokkal mindig megtöltöm a napokat. Az ilyen egymásutánba üde színfoltot hoz egy-egy mozgalmas hétvége – mint a múltkori, a Családdal!

Röviden a program:

Érkezés: október 31.- csütörtök dél. 1.)Ebéd! Aztán városnézéssel kezdünk – természetesen – csak hogy lemozgassuk az elgémberedett (család)tagokat. Az idő felhős volt, a hangulat felhőtlen. A város hozta a szokásos formáját – a felejthető külvárosi állapotok után a belvárosi légkör felejthetetlen élmény. Miután körbejártuk a lényeget – pár óra – hazakísértem a többieket a szállásra. Az este további része beszélgetéssel, játékkal telt – na meg egy vacsorát is közbeiktattunk.

Péntek 9:00 – indulás! Irány Észak – irány Bled! Az éjszaka leple alatt az előző napi felhősereg visszavonult – derült ég, későnyári meleg! Mióta itt vagyok egyszer sem volt még ennyire szép az idő – sehol egy felhő. Eszembe is jutott, hogy néhányan most másszák meg a Triglavot – ahova engem is hívtak, mivel már van helyismeretem. Valahányszor egy egy csúcsra felértem, az idő mindig felhős volt – ez gyakran megesik a 3000 m körüli magasságokban. De nem ezen a napon – amikor persze nem a hegyekbe készülünk, hanem Bledbe…  (de ezt nem cseréltem volna el egy csúcsért sem).

Az első megálló félúton Skofja Loka. A korábbi biciklis fejezet majdnem ezzel a várossal végződött, de akkor nem volt időm eltekerni idáig, mert szlovén órára kellett visszaérnem. Úgyhogy most ezt a hiányt is pótoltuk!

A város az 500 évvel ezelőtti földrengés után kialakult képét őrzi – nagyrészt. Az óváros kicsi, egy óra alatt körbejártuk. Ottlétünk alatt folyamatos harangzúgás kísért. Próbáltuk keresni a logikáját, és összeegyeztetni az idővel, de nem tudtuk megfejteni a túlórázó harang titkát.

Bled.

A tavat félig jártuk körbe, majd csónakot béreltünk és öten beeveztünk a tóközépi szigetre. Kora délután egy tóparti étteremben beebédeltünk, majd szieszta helyett jött a következő helyszín: a Vintgar-szurdok.

Nevezett nem messze a Bledi-tótól, még északabbra található. Hűvös a szurdok, pisztránggal teli kristálytiszta nagyobbacska patakkal, zúgókkal. A túra vége egy 15 méter körüli zuhatag – a legnagyobb ebben a szurdokban. Ezután nincs tovább, főleg mert korán jön a sötét.

Vissza Ljubljanaba. Még egy esti séta a városban azért belefér. Ami előző nap kimaradt: a város nevezetessége - a „Skyskeaper”. A maga 40 méterével a gigászok közé tartozik, de nem a legnagyobb. Ennek a tetejéről néztük végig a város utcáit. Utána jön a „jól megérdemelt”, kedvenc helyemen, a Cutty Shark nevű kocsmában. Kerthelység, hideg sör – Isten hozott November!

Utolsó nap. Természetesen nem maradhat ki a sorból, a szlovének büszkesége, a nyugati „Tengeri-csücsök”, Piran. Telezsúfolt, kusza elrendezésű, romantikus középkori városka. Az ember nyaka letekeredik a városnézés alatt. Fotózunk kikötőt, templomot, várost, bazárt…tetszik az itteni nyüzsgés.

Irány haza. Gyorsan eltelt ez a pár nap is… vissza a kollégiumba, elintegetem a kisbuszt, aztán jön a normál kerékvágás. Viszlát otthon!

 Skofja Loka - MAMA!

Illegális behatolók

bledi szigetelés

Spanyol reklámszemüvegen át...

Béla Vintgar

Pirani tipikus - sarokablak

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.